Települési hírek

Nagykanizsa – Kerttulajdonosok, figyelem!

Már lehet jelentkezni – idén is csatlakozott Nagykanizsa a Magyarország legszebb konyhakertjei országos versenyhez. Nevezni a város honlapján és papíralapon is lehet, a jelentkezési lapok a polgármesteri hivatal portáján, valamint a könyvtárban már elérhetők, a beadási határidő június 15-e. A kategóriák a korábbi évekkel azonosak, a zsűri az idei év témájának pedig a tájfajtákat, a régi, saját fajták megőrzését jelölte meg.

– Ha az elmúlt évekre visszatekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy minden alkalommal nemcsak nagy számban neveztek kertművelők Nagykanizsáról, hanem nagyon szép eredményeket értek el. Amikor Budapesten az agrárminiszter átadja az elismeréseket, akkor mindig van nagykanizsai, amire természetesen mi is büszkék vagyunk. A földnek a szeretete, a földnek a megművelése mindent ad nekünk, mindent a földtől kapunk. Tehát azok a növények, azok a gyümölcsök, amelyeket otthon megtermelünk, és tudjuk, hogy mi termeltük meg, és mi tesszük az asztalra a friss zöldséget, annak úgy gondolom, párja nincsen. Egy kertművelő ezzel megtiszteli a családját, örömet, boldogságot okoz. És egyben, ha van annyi bátorsága – remélem sokaknak lesz –, hogy benevez ebbe a nemes versengésbe, annak én külön örülök. Úgyhogy kérem a kertművelő közösségeket, az egyéni kertművelőket, idén is jelentkezzenek, várjuk őket szeretettel – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

 

Forrás:https://kanizsaujsag.hu/hir/201904/kerttulajdonosok-figyelem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük