Települési hírek

Nagykanizsa – Második fordulójához érkezik a legszebb kertek versenye

Ezen a héten zárul a „Magyarország legszebb konyhakertjei” verseny első helyi fordulója. Az eddigi kertszemlék alapján a bírák nagyon elégedettek az indulókkal. A zsűrizés második fordulója a jövő héten indul.


Az eddigi tapasztalatok alapján a bírák nagyon elégedettek az indulókkal

Kertszemlére járnak a „Magyarország legszebb konyhakertjei” verseny bírái. A Nagykanizsán 6. alkalommal megrendezett mozgalomhoz idén csaknem ötvenen csatlakoztak. A visszatérő versenyzők mellett új kerttulajdonosok is feltűntek a mezőnyben. – Tagja vagyok a Határőr Nyugdíjas Egyesület Kertbarát Körének és ott volt erről szó, hogy jelentkezzünk, hiszen érdemes benevezni ebbe a versenybe. Elsősorban azért neveztem, hogy propagáljuk, és minél nagyobb létszámban legyünk ebben a versenyben, és összehozzuk a közösségünket – magát a kertbarát kört –, illetve ha a város egyszer benevezett ebbe a versenybe, akkor ezzel járuljunk hozzá ennek sikeréhez – fogalmazott Eszenyi Ambrus.

Az értékelések során figyelembe veszik, hogy a kertek mennyire madár- és rovarbarátok, de arra is hangsúlyt fektetnek a bírálat során, hogy a gazdák mennyire gondozzák talaj- és termőföldbarát módon területeiket. – Összességében a kertek is és a gyümölcsösök, zöldségesek is sokkal szebbek lettek, mint az előző években – legalábbis azok a kertek, amelyeket beneveztek. Azt azért tudni kell, hogy most már kialakult egy olyan csapat ebben a „Legszebb konyhakertek” mozgalomban – egy 40-50 fős mag –, amelynek tagjai évről-évre megújulnak, újabb és újabb ötletekkel állnak elő – mondta el dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó.

A zsűrizés második fordulója a jövő héten indul, és három hétig tart. A helyi forduló végleges eredménye augusztus első felére várható.

https://kanizsaujsag.hu/hir/201807/masodik-fordulojahoz-erkezik-a-legszebb-kertek-versenye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük