Települési hírek

Paks – Paksi kertek az országos verseny mezőnyében

A végéhez közeledik „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program paksi fordulójának zsűrizése. A két alkalommal végzett bejárás tapasztalatai alapján két paksi nevező kertjét is érdemesnek találta felterjeszteni országos megméretésre a helyi zsűri: Nyiratiné Nász Rózsa, a Paksi Kertbarátok Egyesületének elnöke, a partnerszervező Agrongineer Bt. képviseletében Matus Dóra a verseny paksi koordinátora, valamint Seregély Erzsébet, a DC Dunakom Zrt. parkfenntartási részlegének vezetője.

A felterjesztendő paksi nevezők Nagy György lakossági kategóriában és a Hétszínvirág tagóvoda közösségi kategóriában. A két kertet országos zsűri is szemlézni fogja.

Matus Dóra korábban úgy tájékoztatott, hogy tizenöt nevezés volt a helyi megméretésre, közöttük volt zártkerti gyümölcsös, konyhakert, balkon- és vegyes művelésű kert is. Nagy örömükre közösségek is jelentkeztek, két általános iskola és egy tagóvoda. – Ami a nevezők számát illeti, elégedettek vagyunk, hiszen Paks most először vesz részt a programban – fogalmazott. Most arról is beszámolt, hogy a két bejárás során nemcsak szép kerteket láttak, hanem ötletes, egyedi praktikákat is megismertek, például van, aki növényvédelemre hamut, hintőport, vagy mosószert használ, van, aki emberi hajjal riaszt el vadakat, van, aki négyszintes szőlőlugast alakított ki, és olyan kerttulajdonossal is találkoztak, aki negyven éve őriz régi, konzervgyári vetőmagot.
A helyi zsűrizés során szempont volt, hogy az adott kert ötletesen kialakított, megfelelően gondozott, gyommentes legyen, figyelték többek között a megtermelt növények minőségét, a fajtagazdagságot, az elrendezést, a metszést, koronaalakítást, a biomódszerek alkalmazását, a kert madár- vagy rovarbarát kialakítását, művelőinek számát. Matus Dóra azt is elmondta, hogy a helyi verseny hivatalos eredményhirdetését a szeptember 7-i Spájzon tartják.

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű, Magyar Örökség díjas programot Karcag alpolgármestere indította el 2012-ben, azóta több száz település, több ezer kerttel csatlakozott a megméretéshez. A verseny célja, hogy elismerést és megbecsülést szerezzen a konyhakertet művelőknek, illetve hogy ösztönözzék a szülőket arra, hogy a tapasztalataikat továbbadják gyermekeiknek.

Forrás:http://www.telepaks.net/2019/07/19/paksi-kertek-az-orszagos-verseny-mezonyeben/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük