Gyula – Gondozzuk kertjeinket!

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! Az elmúlt héten megkezdtük a legszebb konyhakertek szemléjét. Bírálótársaimmal csodálatos kerteket és szépen termő veteményeseket láttunk. Azt is megállapítottuk, hogy sokféle talaj van városunkban.

Szorgalommal és odafigyeléssel minden talajfajtát termővé tudunk tenni. Ha hozzáértőn műveljük meg a rendelkezésünkre álló földterületet, sok pénzt megspórolhatunk magunknak, az ügyesen megtervezett kert és vetésforgó ugyanis komoly bevételt hozhat a háztartásnak.

A gyümölcsöskertekkel, veteményessel természetesen sok munka van, de nincs annál jobb, mint amikor a saját kertünkben megtermett gyümölcsöt, zöldséget fogyasztjuk el. Terményeinkkel októberre megtelhet a spájz, akár több évre elegendő befőttet, lekvárt, savanyúságot is eltehetünk egy-egy bő termést hozó évben.

A kertgazdálkodáshoz a fűszer- és gyógynövények termesztése is hozzátartozik. Őseink a kisebb bajokat, betegségeket a kertből vett növényekkel gyógyították. A virágok szintén fontos részei a zöldfelületeknek, egy-egy sor őszirózsa vagy rézvirág megvidámíthatja kertünket. Ne feledkezzünk meg arról, hogy szőlőinket ilyenkor érdemes lepermetezni. Emellett a másodlagos zöldmunkákat is végezzük el: szedjük le az új hónaljhajtásokat és a fürtöket takaró leveleket.

Forrás:https://www.gyulaihirlap.hu/126543-gondozzuk-kertjeinket–

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük