2019-es félévzáró klubest

2019. 06.17-én hétfőn 18 órától tartottuk félévzáró alkalmunkat az Önkormányzati Civilházban.
Szomorú hírrel nyitotta meg az estet Kertegyesületünk Elnöke, Bányi Kati, ugyanis a májusi alkalom óta több kertbarátunk váratlanul elhalálozott. Emlékezésképpen rendhagyó módon gyertyagyújtással és 1 perces néma csenddel emlékeztünk és búcsúztunk azoktól a tagtársainktól, akiket többé már nem láthatunk viszont: Robinek Ferenctől, Nándori Kálmántól, Moravszki Jánostól.
Ezt követően elkezdtük tárgyalni a nyári szünet előtti napirendi pontokat.
Elsőként szó esett a jelenleg zajló kertversenyekről. Az előző évekhez hasonlóan két rangos versenyre lehetett idén jelentkezni: a Karcag alpolgármestere, Kovács Szilvia által elindított „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” és a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségén belül a Kertészek és Kertbarátok Budapesti Szövetsége által meghirdetett „Kertbarátok Legszebb Kertjei” 2019-es versenyére. Találkozónk idején még nem lehetett tudni, hogy mennyien jelentkeztek összesen a kerületből, de körülbelül 20 versenyzővel lehet számítani. Egyesületünk büszkén elmondhatja, hogy egyes tagjaink minden évben megmérettetik magukat mindegyik versenyen. A zsűrizések június 20-án elindulnak az Önkormányzat képviselőjének és a Kertegyesületünk Elnökének részvételével.
Ezt követőn Elnökünk felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy az Önkormányzat Kerületfejlesztési Irodáján ismét lehet igényelni esővízgyűjtő edényeket 300 és 510 literes kivitelben. A jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen a kerületben állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel, illetve kikötés, hogy csak olyan pályázó indulhat, aki az elmúlt 3 évben nem kapott a kerületi Önkormányzattól csapadékvíz tárolás céljára szolgáló edényt.
A közelgő Önkormányzati választások kapcsán Egyesületünknek lehetősége nyílt, hogy javaslatokat tegyen Kovács Péter polgármester számára a XVI. kerület fejlesztésére. Ennek kapcsán többek között felmerült az igény további közösségi- és iskolakertek alapítására, az iskolakert programunk továbbfejlesztésére, kiterjesztésére és a kerület közterületeinek további zöldítésére.
Ezután Elnökasszony röviden összefoglalta a gödöllői NAIK Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetének Növényi Szövettenyésztési Csoportjánál június 3-án tett látogatását, ahol a paprika nemesítés szövettenyésztéssel történő eljárásának kulisszatitkaiba kaptak bepillantást a résztvevők. A nem mindennapi előadás során Dr. Mitykó Judit, a Kutatóintézet egyik vezetője a gyakorlatban is megmutatta a laboratóriumban és a palántanevelőben folyó munkát.
Aki erre a programra nem tudott eljönni, még lesz lehetősége ebben az évben további izgalmas kirándulásokhoz csatlakozni. Július 24-ére még lehet jelentkezni a Gyöngyös-Heves környéki kirándulásra, illetve szeptemberben lesz az egyesületi kirándulás Kiszombor-Szeged felé.
Végül megemlítésre került egy június 25-én tartandó konferencia, aminek témája az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, ami az Agrárminisztérium támogatásával 2019 januárjában indult 5 kategóriában és a jövőben az óvódák bevonásával fog bővülni.
Az estet jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatcserével zártuk, miközben a kedves tagtársak által hozott süteményeket fogyasztottuk.
Július és augusztus hónapokban a klubestek szünetelnek. Következő alkalmunk szeptember 9-én lesz.

Forrás: https://kertvarosikertbarat.blogspot.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük