Települési hírek

Encs – DÍJAZTÁK A LEGSZEBB KONYHAKERTEKET ENCSEN

Encs Város Önkormányzat volt az első a megyénkben, aki benevezett a Magyar Örökség díjas Magyarország legszebb konyhakertjei országos programba. A városban népszerű program keretében csütörtök este került sor a „Legszebb konyhakertek Encsen” című program díjátadójára.

Az évek óta zajló program komoly odafigyelést igényel, melynek kezdetben az Encsi Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája felelt meg, de a munka oroszlán részét 3 éve az Encsi Kertbarát Kör vállalta fel. Elismerésre méltó és köszönet illeti munkájukat. A számtalan kép bizonyítja, hogy milyen sok kertet néztek meg. Keller Ferenc, Tóth Géza, Tóth István és Munkácsi Erzsébet irányításával és szervezésével idén is sikeres évet zárhattak.

A díjátadóra mintegy 40 embert hívtak meg, akik mindannyian részt vettek a programban. Mindenki kapott valamit, mert az Önkormányzat támogatásával a Műszaki Iroda munkatársai csomagokat készítettek a lelkes kertművelőknek.

Sándor Róbert műszaki irodavezető köszöntötte a megjelenteket.
  

Az abszolút kategória díjait, mellyel pénzjutalom is járt Szeles András polgármester adta át. Ők :

1. FIGECZKI ISTVÁNNÉ

2. KOTÁNY CSABA

3. HORNYÁK JÁNOSNÉ

  

Ezt követően a kategóriák díjazottjai kapták meg az oklevelek mellett a jutalmakat. A zsűri tagjai Keller Ferenc elnök, Munkácsi Erzsébet, Tóth GézaTóth István voltak.

Keller Ferenc megköszönte a támogatóknak, hogy anyagi segítséggel járultak hozzá a díjakhoz. Így Szeles András polgármester, Bratu Ferenc, Bolobás Péter Buchala István, Karsai Attila, Kléri Bertalan, Konyor Judit, Molnárné Juhász Éva képviselők valamint két névtelen adományozó tette lehetővé, hogy értékesebb díjazással jutalmazták a szép kertek „alkotóit”.

  

  

A díjátadó zárásaként először Szeles András polgármester ismerte el a kertbarátok munkáját, majd minden kertművelő kapott ajándékcsomagot.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük