Híreink

Nógrád megyei sulik jelentkezzetek legyetek Földforgatók

„FÖLDFORGATÓK” – Iskolakert program

Nógrád megyében 2018-2021

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Váci Egyházmegyei Karitász az Iskolakertekért Alapítvány közreműködésével iskolakert-programot hirdet meg „Földforgatók” névvel a Nógrád megyei általános iskolák részére.

A Földforgatók Iskolakert program a NAK támogatásával és a Váci Egyházmegyei Karitász koordinálásával Nógrád megye teljes területére kiterjedően, pilot projektként valósul meg.

A program célja, hogy hagyománnyá váljon az ifjúság természetes gyakorlóterepen történő környezeti nevelése, valamint a mezőgazdasági tevékenységet megismerve az ágazati pályaorientációt is segítsük. A pályázattal lehetővé tesszük a felső tagozatos általános iskolások számára, hogy a kertet mint élményt, felfedezést, örömet nyújtó közeget tapasztalják meg, és élményeiken keresztül kedvet kapjanak saját területük gondozásához.

Elsődleges cél, hogy felnőttkorban igényként jelenjen meg a kertművelés, és ezt használják az önellátásuk részeként, valamint a fiatalok számára megmutatkozzanak az agráriumban rejlő lehetőségek. A projekt közvetlen célja, hogy a programban részt vevő iskolákban elősegítse a kertészeti tevékenység hosszú távon is jól működő gyakorlatát és egyúttal hozzájárul az agrár-szakképzés népszerűsítéséhez.

A program három évre szól, Nógrád megyére terjed ki és tíz közoktatási intézménynek nyújt lehetőséget.

Pályázni 2018. augusztus 21. és szeptember 16. között lehet az alábbi linken:

http://www.nak.hu/foldforgatok-palyazati-felhivas

További információ: info@foldforgatok.hu / www.foldforgatok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük