Települési hírek

Kiskunfélegyháza – A legszebb konyhakertek Félegyházán

Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozva Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata meghirdeti a „A legszebb konyhakertek” programot. Célja: elismerni a kertművelők munkáját és ezzel ösztönözni a lakosságot arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán, kertjében alakítson ki konyhakertet, gondozza azt, termesszen benne maga és családja számára minél több konyhakerti növényt, zöldséget, fűszer-, gyógynövényeket, gyümölcsöt. Az év témája: szorgalom, kitartás, hűség.

A programban történő részvétel feltétele, hogy a nevező konyhakerti növényeket vagy gyümölcsöket termeszt saját vagy bérelt földterületen.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a polgármesteri hivatal aulájában kihelyezett gyűjtődobozba történő eljuttatásával lehet, június 15-éig.

Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa, vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a verseny idején szívesen veszik fotók készítését a balkonról, kertről, amely segíti a bírálók munkáját, és ami az országos díjra jelöléshez ez elengedhetetlen lesz!

Nevezési kategóriák:

Balkon: Erkélyen kialakított

Mini: 50 m2 alatti

Normál: 50 m2 felett

Zártkert 1.: Zöldséges

Zártkert 2.: Gyümölcsös

Zártkert 3.: Vegyes (zöldség és gyümölcs)

Közösségi: Csoportok, óvodák, iskolák, szervezetek által megművelt kertek

Elvárások és egyben a bírálat szempontjai:

1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző konyhakerti növény termesztése történjen

2. A növények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően

3. A megművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott, gyommentes és hasznos

4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el

5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen

6. Vegyszerhasználat esetén kötelező a naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló

7. Előnyt élvez az öko/bio módszerek alkalmazása, madárbarát kert kialakítása (van benne madáretető, -itató, és -odú), ha a kertben minél többféle fűszer és gyógynövény található, a kertet több generáció műveli, és a kertművelő minél több talajkímélő művelési, védekezési, vízgazdálkodási módszereket alkalmaz, minél több tájjellegű, régi, saját megőrzésű fajtákat tart kertjében

8. A 2021-ben is él a tavalyi kiemelt téma, tehát előny, ha a kert minél sokszínűbb, azaz minél többfajta növény (virág, fa, cserje) és élőlény (rovar, madár, hüllő, kétéltű, emlősállat) kap helyet a kertben.

Díjazás: Kategóriánként az első három helyezés és indokolt esetben különdíjak odaítélése a település szervezésében.

Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó „Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre minden kategória első helyezettje lesz jogosult a helyi zsűri ajánlása alapján.
Országos díj – Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász, Magyarország érdemes művésze által készített bronz kisplasztika és egy Elismerő Oklevél, amelyet az Országos Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között a tervek szerint dr. Nagy István agrárminiszter ad át Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgatóval.

A kertek megtekintése két alkalommal: június 1-jétől augusztus 15-éig történik, előzetes időpont-egyeztetés alapján.

Eredményhirdetés: szeptember 10.

Csányi József
polgármester
Jelentkezési lap
www.alegszebbkonyhakertek.hu

Jelentkező neve: ____________________________________________________________________

Nők esetében születési név: ___________________________________________________________

Címe: _____________________________________________________________________________

Elérhetőség: e-mail: ______________________________________telefon:_____________________

Minősége: ❑ Tulajdonos ❑ Megművelő

A benevezett konyhakert címe: ________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

CSAK 1 kategóriát jelölhet be!

Nevezési kategória:

❑ Balkon: Erkélyen kialakított

❑ Zártkert 1.: zöldséges

❑ Mini: 50 m2-ig

❑ Zártkert 2.: gyümölcsös

❑ Normál: 50 m2 felett

❑ Zártkert 3.: vegyes

❑ Közösségi: csoportok, óvodák, iskolák, szervezetek

A jelentkező és a balkon/kert/udvar/telek/földterület megművelője ezen jelentkezésével kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei 2021-es programban önként vesz részt.

A nevezés feltételeit elfogadja, és egyben hozzájárul ahhoz, hogy a helyi zsűri tagjai, vagy azok megbízottjai – előzetes időpont-egyeztetés után – május 15. és augusztus 15. között – kertjét két alkalommal megtekintsék.

FONTOS! A beküldött kertfotókhoz kérik megadni, hogy mely kertről készült (Név, cím!)
Bírálatnál előny: öko/bio-módszerek alkalmazása, vegyszermentes művelés, komposztálás, szerves tápanyag-utánpótlás, talaj védelme, csapadékvízzel való öntözés, régi módszerek alkalmazása, fűszer- és gyógynövények, régi, saját megőrzésű fajták megléte a kertben, madárbarát (madáretető, madáritató és madárodú), rovarbarát kert kialakítása, a kertet több generáció művelje, illetve a kertben minél többféle növény és élőlény kapjon helyet!

Vegyszer használata esetén a Permetezési napló naprakész, szabályos vezetése kötelező!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei programhoz benyújtott jelentkezésemmel hozzájárulásomat adom, személyes adataim kezeléséhez a program eljárásban résztvevők számára.

Kelt:____________________, 2021. _________________
______________________________
Jelentkező aláírása

 

 

Forrás: https://felegyhazikozlony.eu/hirek/22496/a-legszebb-konyhakertek-felegyhazan

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük