Velence – “A legszebb konyhakertek” díjátadó ünnepség Velence 14. születésnapján

Velence 14! Nagy melegben nagy buli
A rendkívül hangulatos élőzenével, slágerfeldolgozásokkal igen sikeres Madarak zenekar, a gyermekek legnagyobb kedvence, az Alma együttesből lett Kifli zenekar (júniustól az alapító-énekes viszi tovább a régi nevet új tagokkal, a másik négy ex-Almás pedig Kifliként folytatja, részben az Almás repertoárból válogatva, részben pedig új dalokkal), valamint a Velencén és környékén igen kedvelt sláger-retro lemezlovas, DJ Smash főszereplésével, rekkenő hőségben ünnepelte 14. születésnapját augusztus 19-én Velence.
A tóparti települést 2004-ben nyilvánították várossá, erre emlékeztek a Velence Korzón kiváló,egész délutánt kitöltő programokkal, melyeket
a zenés műsorelemek mellett sok egyéb más esemény is kiegészített, így a Masquerade Dance Team, a Dynamic Dance Crew, valamint a 4 Muskétás Sportegyesület akrobatikus elemekkel tarkított produkciói és a hagyományőrző táncokat bemutató Hosszúhetényi Hagyományőrző Egyesület.

„A legszebb konyhakertek” verseny helyi díjkiosztójára is a hagyományos programsorozat keretein belül került sor. Koszti András polgármester idén 13 arra érdemes konyhakert tulajdonosának gratulált.
Díjat kapott Bajáczki László és Bajáczki Lászlóné, Baló Jánosné, Csurgó István, Kantár Ferencné, Katona József és Katona Józsefné, Katona Zoltán, Katonáné Dávid Judit és Katona Mihályné, Kótai József, Roskó Istvánné, Szabó Sándorné, Szy Ildikó, valamint a dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, a Pápai Szabó György vezette Református Egyházközösség és a Meseliget Óvoda kollektívája.

A díjátadót követően jöhetett a pezsgőbontás Kupi László lovagi közreműködésével, majd a város születésnapi tortáját szelte és szolgálta fel Koszti András, hogy aztán mindenki jóllakottan és megfelelő hangulattal vesse bele magát DJ Smash nyárzáró partijába. A környék kedvelt hangulatfelelőse ezúttal is alaposan megmozgatta az időközben mintegy 1500-2000 fősre duzzadt közönséget, még a polgármester sem tudott ellenállni a csábító melódiáknak, időnként ő is megmutatta tánctudását egy-egy kedvelt sláger erejéig. Az éjfélig tartó mulatságot a mindig – így most is – látványos tűzijáték szakította csak félbe.
-mátay

Forrás:http://www.velence.hu/images/objects/Velencei_H%C3%ADrad%C3%B3_2018_09_szeptemb.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.