Híreink

Itt a legszebb konyhakertek versenye

Április végéig csatlakozhatnak a települések Magyarország legszebb konyhakertjei címért kiírt országos vetélkedőhöz.

A kertápolás az idén kiegészül a táji sajátosságokkal rendelkező, illetve saját megőrzésű régi növényfajták kertbéli gyarapításával – közölte Kovács Szilvia, a verseny programigazgató, Karcag alpolgármestere az MTI-vel.

Szavai szerint 2019-ben azt szeretnék, ha minél több településen A legszebb konyhakertek helyi versenyeinek megrendezésekor összegyűjtenék azokat a kertművelőket is, akik gondosan, szeretettel ápolják kertjeiket, és még e tudáskincs birtokában vannak. Őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől, idős ismerőseiktől tanultak, vagy olyan egyéni módszereket alkalmaznak, amellyel egészséges zöldséget-gyümölcsöt termesztenek – mondta.

Az országos programigazgató tájékoztatása szerint versenyhez csatlakozhatnak a határon túli települések is. Az önkormányzatok, az óvodák és az iskolák kertjeit közösségi kategóriában lehet nevezni, ezeket külön jutalmazzák majd.

Az országos programhoz csatlakozási szándéknyilatkozat és a program tájékoztató anyagai a www.alegszebbkonyhakertek.hu weboldalról tölthetők le.

A legszebb konyhakertek programot először 2012-ben Karcagon hirdették meg, az első felhívásra 22 jelentkezés érkezett, 2018-ban már 370 település több mint 11 ezer kertművelője vett részt a versenyben.

Forrás:https://agroforum.hu/agrarhirek/agrarkozelet/itt-a-legszebb-konyhakertek-versenyre;

https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2019/03/16/keresik-az-orszag-legszebb-konyhakertjeit/;

http://www.ma.hu/belfold/327267/Aprilis_30ig_lehet_nevezni_a_legszebb_konyhakertek_versenyre;

https://www.agroinform.hu/gazdaelet/kie-a-legszebb-konyhakert-39480-001?utm_source=hirstart&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=39480;

https://www.hirstart.hu/hk/20190316_kie_a_legszebb_konyhakert;

https://starthirek.hu/2019/03/15/aprilis-30-ig-lehet-nevezni-a-legszebb-konyhakertek-versenyre/;

https://citygreen.hu/aprilis-30-ig-lehet-nevezni-a-legszebb-konyhakertek-versenyre/;

https://kisvarda-info.hu/category/aktualis/;

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük