Települési hírek

Paks – A legszebb paksi konyhakert kerestetik

“A legszebb  konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” pályázat helyi versenyét hirdetik meg, Paks először résztvevője az országos mozgalomnak, amit 2012-ben Karcag polgármestere indította el, és amelyhez azóta több száz település, több ezer kerttel csatlakozott. A verseny célja, hogy elismerést és megbecsülést szerezzen a konyhakertet művelőknek, illetve, hogy ösztönözzék a szülőket, a tapasztalatok továbbadására gyermekeiknek.

– Az 1980-as években egyre több zártkertet adott bérbe az önkormányzat, aminek eredményeként sok vidéki elkezdte művelni a kerteket. Manapság sajnos ezek a területek parlagon hevernek, senki nem gondozza azokat. A másik probléma, hogy az új építésű családi házak kertjeiben a jól kiépített öntözőrendszer mellett nincs veteményes. Mindezek miatt szeretnénk ösztönözni a családokat, hogy termeljenek akár paradicsomot, paprikát vagy epret a kertjeikben, amire motiválhatja a lakosságot ez a verseny – mondta Nyiratiné Nász Rózsa, a Paksi Kertbarátok Egyesületének elnöke. Az egyesület a Spájz szervezőcsapatában partnerre lelt, velük összefogva hirdetik meg a megmérettetést. – Bízunk benne, hogy a lakosság él a lehetőséggel és meg tudjuk mutatni az egész országnak, hogy az atomerőmű árnyékában is nagyon szép, gondozott kertek vannak – hangsúlyozta Nyiratiné Nász Rózsa. A kertek mellett zártkerti ingatlanokkal, gyümölcsösökkel és vegyes művelésű kertekkel is lehet nevezni. Önkormányzati intézmények, iskolák és óvodák is részt vehetnek a megmérettetésen.

Matus Dóra, a Spájz szervezője úgy tájékoztatott, hogy a zsűrizés során a nevezett konyhakertek és gyümölcsöskertek ápoltságát, az elhullott ágak és növényi maradékok újrahasznosítását is figyelembe veszik, illetve a permetezési napló esetében azt, hogy a kertművelés mennyire környezetbarát módon történik. A tavasz és nyár folyamán járják be a kerteket augusztus 15-ig.

A verseny paksi fordulóját a Spájzon hirdetik meg nyilvánosan, ahol a jelentkezésre is lesz lehetőség. A kampány során a Paksi Polgármesteri Hivatalban, a falugazdász irodában és az új helyre költöző Paksi Turisztikai Információs Irodában lehet átvenni nevezési lapot és tájékoztatót – összegzett Matus Dóra. A helyi versenyre 2019. június 15-ig lehet jelentkezni.

Nevezési kategóriák:

Balkon: erkélyen kialakított
Mini: 50 m2-ig
Normál: 50 m2 felett
Zártkert 1: zöldséges
Zártkert 2: gyümölcsös
Zártkert 3: vegyes

 

Forrás:http://www.telepaks.net/2019/04/05/a-legszebb-paksi-konyhakert-kerestetik/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük