Települési hírek

Csongrád – Idén utoljára üléseztek a csongrádi képviselők

Az utolsó testületi ülés egy jó hírt is hozott: a Magyar Posta közölte a 2-es számú posta újra nyitásának feltételeit.

Szívhez szóló ünnepséggel kezdődött az idei utolsó képviselő-testületi ülés a városházán: a tanácskozást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Gondviselés Háza – Fogyatékkal Élők Kisréti Otthona lakóinak ünnepi műsora nyitotta meg. Ezt követően Bedő Tamás polgármester átadta az Év Családja Díjat, amit idén Fodor István és felesége, Fodorné Varga Vivien családja vehetett át.

Fotós: Majzik Attila

Az ülés hátralévő részében többek között döntöttek arról is, hogy a város jövőre is részt kíván venni a közfoglalkoztatási programban. 2023. évre a szociális jellegű startmunka program keretében 20 főt terveznek foglalkoztatni.

Meghosszabbították az Első Magyar Kert Szövetkezet és az önkormányzat között létrejött együtműködési megállapodást is, ennek értelmében a város jövőre is részt vesz „A legszebb konyhakertek” elnevezésű programban.

Az utolsó testületi ülés egy jó hírt is hozott: a Magyar Posta közölte a 2-es számú posta újra nyitásának feltételeit. Ezek szerint ha az önkormányzat 2023. január 1. napjától kezdődően 18 hónapra elkötelezi magát posta szolgáltatás vásárlására, akkor ezen időtartamra visszaállhat a posta üzemszerű működése. Ezért cserébe az önkormányzat 2023-ban valamivel több mint 17,3 millió forintot kell fizetnie a Postának.

Emellett az ülésen elfogadták a Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Nkft. 20 százalékos üzletrészének megvásárlására tett ajánlatot is, az üzletrészt 92 millió forintért értékesítette az önkormányzat.

Forrás:https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2022/12/iden-utoljara-uleseztek-a-csongradi-kepviselok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük