Települési hírek

Debreceni jelölt is várja a voksokat a legszebb konyhakertek versenyében

Itt a tél, a kertészkedés várat magára a tavasz beköszöntéig. A hideg hónapok azonban pont alkalmasak arra, hogy kiderüljön: hol található hazánk legszebb konyhakertje? Bár még csak idén ültették el az első palántákat a debreceni Vénkerti Közösségi Kert magaságyásaiban, máris ott van az országos megmérettetés jelöltjei között. A cívisvárosi kert a közönségdíj elnyeréséért gyűjti a szavazatokat.

Forrás: A legszebb konyhakertek facebook oldala

Idén júniusban adták át a Zöld Város program részeként Debrecen első közösségi kertjét, méghozzá a Vénkertben. A Sinai Miklós utcai parkban több, mint 500 négyzetméteren kertészkedhetnek a környéken élő vállalkozó szellemű lakók. Impozáns látványt nyújt a tízemeletes házak tövében megbújó rendezett kis konyhakert, ahol ültetni kizárólag magaságyásokban lehet. A kert tulajdonosa Debrecen Város Önkormányzata, azonban az ott termesztett növényekért már a parcellák bérlői felelnek. Az üres ágyások alig másfél hónap alatt teltek meg élettel: paprika, paradicsom, bársonyvirág díszíti a fából készült kereteket, de helyet kapott bennük uborka és cukkini is.

Persze a szüretelés már hetekkel ezelőtt megtörtént, a közösségi kert a megfelelő előkészítést követően “téli üzemmódban” várja a tavaszt, és azt, hogy a szorgos vénkerti kezek újra teleültethessék.

 

forrás:https://hajdupress.hu/cikk/debreceni-jelolt-is-varja-a-voksokat-a-legszebb-konyhakertek-versenyeben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük